Emelkedéssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék
Emelkedéssel nyitottak hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
Emelkedéssel nyitottak hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
Többnyire csökkentek a vezető tőzsdemutatók Ázsiában, mert a befektetők attól tartanak, hogy az amerikai Fed által kilátásba helyezett mennyiségi enyhítés - amit a tervek szerint a jövő héten ismertetnek - nem lesz elegendő a gazdaság élénkítésére.
A keddi gyengülés után szerdán enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken, mert a befektetőknek kétségeik vannak az amerikai Fed kilátásba helyezett mennyiségi enyhítésének mértékét illetően.
Gyengüléssel nyitottak kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
Gyengüléssel nyithatnak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Emelkedő nyitás után tartották növekményüket a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek; elsősorban a bányaipari cégek papírjainak árfolyama emelkedett, mert drágultak a fő nyersanyagok a dollár gyengülése miatt, miután a Húszak (G20) a hét végi értekezletükön nem jutottak dűlőre a valutaárfolyamok szabályozásában.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 negyven pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 hetven pont körüli előretöréssel nyithat hétfőn.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön második napja javultak, gyorsuló ütemben.
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön; a befektetői figyelem elsősorban a céges eredményjelentésekre irányul a nap folyamán.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 öt pont süllyedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 öt pont körüli emelkedéssel nyithat kedden.
Vegyesen nyitottak hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék a hétfői, átmeneti helyben járás után kedden tovább romlottak.
Emelkedéssel nyitottak csütörtökön a nagy nyugat-európai tőzsdék, majd elbizonytalanodtak a piacok, szerény forgalom mellett az indexek le-föl mozogtak, egyes jelentős súlyú részvények ellentétes irányú árváltozásának hatására.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 húsz pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 szintén húsz pont körüli hátrálással kezdhet hétfőn.
Erősödéssel indult a kereskedés hétfőn a nagy nyugat-európai tőzsdéken, és a kereskedés első órájának végén is emelkedést mutattak az indexek. Elsősorban a banki és bányaipari papírok jó szereplése segítette a tőzsdemutatókat.
A kereskedés második órájában változatlanul csökkenőben voltak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók, elsősorban a banki papírok árfolyama esett a profitkivét nyomán.